Haláltánc-ballada

Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
"Mit sírsz" - rivallt reá - "bolond,
nincs szív, mit krdom át ne járna,
enyém a föld!"... S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfutta, mint egy porszemet.
- Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Gót ablakokban sírt az Orvos:
"Uram, nektárod merre nõ,
amely ír minden kínra s melytõl
meggyógyul minden szenvedõ?"
S az nyílt: keszeg magiszter
táncolt végig a szobán,
kezében mély ólomkehelybõl
kínálva színtelen borát:
"Igyál, e nedv hûs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit hegged nem takar,
igyál, testvér; e mély pohárból,
csupán az elsõ korty fanyar."
- Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében, s rõt
topánban, s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta õt:
..."Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugráltunk bakot."
"Jövök már!" - szólt, s a víz lenn nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
- Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Repedt tükrénél állt a Céda:
"Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregbõl már senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény..."
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó válegény:
"Hopp, Sára, hopp gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakomát lárva
ágyékod hervadt bíborán!"
- Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Éjfél borult a háztetõkre,
s kuvikhan szólt a berken át,
midõn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: "Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincsed elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem."
- Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Aránypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: "ne még, ne még",
de õ már átkarolta drága
csípõi karcsú, gót ívét,
"engedj csak még egy lanyha csókot,
meg egy gyönggyel kivart ruhát,
engedj csak még egy buja bókot,
még egy szerelmes éjszakát" -
de õ, rút foltot fetve mellén,
mely, mint rákseb, egyre nõtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte õt.
- Tunyán helyéltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
"Isten vagy ördög: egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a végsõ, nagy talányt, amerre
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot, mert megfejtem,
megfejtem holnap alkonyig."
"Nem fejted" - szólt a hang- "nem fejted"
s vállára vette jéghideg
kezét , míg felrobbant a lombik:
"Aludni mégy most, mint a töbiek.
- A Titkot ûztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Pestis-csengõkkel jött dögvész,
s a reimsi szentegyház elõtt
húsvétvasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
"Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk nagyúr! Csengõm csörög -
légy pápa vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!"
- Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
"Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mnt a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm: egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!"
Õ rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvetõ keze a búzát,
vagy pipacsot az õszi szél.
- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Villon-Faludy Gyorgy forditasa

KÉNYSZERLESZÁLLÁS

Nem lett, mégse lett belõlem angyalka, tollsöprû-szárnyú,
sztaniol-glóriás, gyolcspendelyes, hercig, kicsi édes,
olyan, aminõket rettenetes módszerekkel gyártottak gólyamesegyártó nagyanyáink,méhükkel örökké bajlódó nagyanyák,
szegények, angyalgyártó kisiparosok;
- : mert bûnnek nem bûn, csak ama bizonyos eredendõ;
és isten angyalkáit szaporítani talán még erény is.
Nem lettem angyalka hát; sivalkodván, szárnyatlanul, de
meg szárnytalanul is, úgy zuhantam, bukóröpülésben, íves
vinnyogással, a biztonság kínzón-vakmerõ erejével,
mint egy berepülõ-pilóta. De nem sajnálok mást,
csak a tollsöprû-szárnyat,melynek hasznát veheti az ember,
ki meg akarja tisztítani e pókhálós századot.
Nem lett belõlem angyalka, szelíd, pendelyes, szöszi, ki
ott lebeg a világ minden lebegõ pallója fölött, hogy vízbe ne pottyanjon
senki szelíd,szöszi, kicsi édes,
óvja õket a túl sok fagyitól, elhallgatja elõlük
az angyalgyártás kis- és
nagyipari módszereit, estente mesét mond arról, hogy a
Sárkánynak mind a hét feje tökkelütött, és különben
is a Sárkány csak arra jó, hogy levágják neki mind a hét fejét,
mert, tudjátok, gyerekek, e világon csak a Sárkány
mulandó. Elég enynyit tudnotok a mulandóságról.
Sem angyalka, de láng-pallosú kerub se lettem. A lángszórót
már a Paradicsomban sem szerettem,
pedig ott még mily kezdetleges vala! Nagyjából nem volt
célja egyéb,mint a sarki rendõrnek: pírosra állítani a lámpát.
Nos hát, nem lettem sarki angyal,
s az vesse rám az elsõ követ, aki biztosan eltalál,
mert meghalni nem szeretek, de ha muszáj: egyszer bõven elég.

Nem lettem angyalka; ördögöcske inkább:
vigyori, szélhámos, szemtelen,
kiszámíthatatlan, kaján, konok, utálatos, békételen, békélhetetlen, B12-lhetetlen,
figyeljetek, kislányok, kisfiúk, mielõtt elaludnátok,
elárulom nektek, hogy az a Sárkány nem is olyan tökkelütött, s azt se
higgyétek, hogy Meseország valami különös világ, mindennapi dolgok
történnek ott is,
tegnap például vekkerszínû strandfelhõ úszott
a palatetõn s a walesi hercegérsek elsõszülött fia szinkrofazotront szült
egy okker éjszakán, de mire megjöttek a mentõk, elfolyt már a nehézvíz,
és képzelje, Mrs. WHO, három órát álltam sorban kapcabetyárbecsületért
és mire odaértem, elfogyott, ezenkívül egy washingtoni milliomos 200 000 dollárért megvette Ferenc Jóska Rhesus-faktorát, de egy gengszterbanda kilopta belõle
a golyóscsapágyakat, hát nem egy bosszúság?
Pedig én hittem a pápa csalhatatlanságában, míg
ki nem derült, hogy folliculinnal üzérkedik!
Alukáljatok, kislányok, kisfiúk, nem történt
semmi különös, nincs semmibaj, mindezt csakúgy mondtam,
mert épp eszembe jutott, bukórepülésben, a huszadik század közepén,
mert nem lettem angyal, az ördög vinne el engem; egyetlen tudományom: az élveboncolás, nézzétek ezt a ronda tetemet. Az enyém. Élõ
tetem, igen. Hagyjatok békét a logikámnak.
Kecsesen megemelem koponyatetõm, nézzétek ezt a kopasz
agyvelõt, hogy megkérgesedett, pedig még csak pár millió éves,
s hogy elkérgesedett! mennyi mindent kibírt, a nyavalyás,
mennyi mindent kibírt, ami - nem vele történt! Tudjátok-e,
hogy e pár millió év alatt hányszor fordult elõ
hogy minden becsületes embernek meg kellett volna õrülnie!
Ne csodálkozzatok a primitív törzseken, melyek szentnek tartották
az õrülteket. Hát nézzétek e kérges, e becstelen agyvelõt,
kislányok, kisfiúk, s okuljatok. És
angyalkát egyet se lássak köztetek! Angyalkát, szöszit,
szelídet, gyolcspendelyût, tollseprû-szárnyút, sztaniol-glóriásat,
és hagyjuk a sárkány-mesét, és nékem,
aki nem lettem angyal, tollsöprûszárnyú,
sztaniol-glóriás, gyolcs-pendelyes, hercig,
kicsi édes énnekem, aki bukórepülésben, íves sivalkodással,
a biztonság kínzónvakmerõ erejével zuhantam ide,
énnekem ne mondjátok, hogy "szeresd felebarátodat,
mint tenmagadat, csak ennyit mondjatok:
"szeresd felebarátodat hasba lõni, mint tenmagadat; szeresd
felebarátodat gázkamrába küldeni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat
villamosszékbe ültetni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat
arcul köpni, mint tenmagadat; szeress felebarátodra atombombát
dobni, mint tenmagadra; szeress felebarátod húsán hízni,
mint tenmagadén" - :
csak ennyit mondjatok, és akkor, bizony mondom, hiszek néktek,
én, az ördögöcske, aki zuhantam, kényszerleszállást
végeztem itt, közöttetek, ezen a rögös, sziklás, gödrös, ismeretlen
terepen, kényszerleszállást végeztem, és tudom, hogy
bele fogok halni.

Van egy jó barátom, vízirigó az illetõ,
megtanított, hogyan kell rohangálni az árban,
kicsipegetni mohos kövek alól a mindennapit.
Neki, lám, eszébe sem jutott,hogy lehetett volna angyalka,
édes,mennyei dolgokban járatos, s megtaníthatott volna arra is például,
hogy rövidebbre tördeljem e sorokat, s akkor nem kellene
alábirizgálnom oly sok mohos követ.
Tudjátok, ha én ember volnék,ember, ki arra kényszerült,
hogy a világtörténelem leghosszabb századában éljen
(leghosszabb, pedig még háromnegyede se telt el),
ha ember volnék, mondom,szereznék egy talajgyalut,
hogy kényelmes leszálló-pályát készítsek eljövendõ kényszerleszállóknak.
Meg aztán ki tudja, milyen magasra jut el egy-egy gyaluforgács?
Szilagyi Domokos