Erdőszéli gondolat

A fák között üvöltve kuszik a szél.
Néha hátborzongaton felsir egy erdörész.
Csillagszórós fekete éj alatt
melodikusan kutyák vonyitanak.
Félve lépek a sineken át
s borongosan hallgatom az operát.
Könnyen mászik fülembe a természeti kegy,
de nem távozik a fáradt testi requiem.
Keresem lényemet a csend mámorában
s kérdem én: mit érek a világ záporában?
Piócáskodom, mint bárki más, elöre-hátra,
mint üzött vad, kinek nincsen lába,
fakulva kuszok a rohadt élet nyomorában