Délutáni vergődések

Nem akarok közel kerülni hozzád! Lelki közelséged fájhat, testi közelséged nem ismerem, nem ismerhetem! Szivednek érintése izzó sebeket ölthetnek rajtam. Egy pár pillantás találkozása, néhány láthatatlan csók és ölelés...ennyi amit igérhetek neked. S mást nem igérhetsz te sem nekem.
...............................................................................
Nap nap után...nem tudok ellenállni neked. Pedig belátom, hatalmadat nem használod ellenem.
...............................................................................
Tetteink már nem mi vagyunk. Paráznaságot súgnak s fájdalmat okoznak legbelül. Ha nem is akarod bevallani, egy percnyi gyönyörűségért áldozod lelked békéjét...mégis megteszed. Ó, miért fájlalom a te szenvedésid? Időben nem is ismerlek, látni nem is látlak igazán, feledni mégse tudlak. Pedig nem vagy igazi, egy gyönyörű álma vagy a valóságomnak...vagy azzá akarom, hogy válj. Légy gyáva, kérlek, a te lelkedért...főleg az enyémért. Könyörülj rajtunk, s meglásd oly könnyű lesz élned.
Gondolom most önzőnek hiszel és alattomosnak. Hát higgy! Nem zavar! Fájlalom, de belenyugszom s nem zsörtölödöm. Tudom, hogy gyáva vagyok, mert nem vállalak...elvetlek, mert tudok választani. Ennyi hatalmat adtál át nekem és én élek vele...vagy legalábbis probálkozzom. Nem akarlak eltaszitani. Csak kérlek, féltve örzött tisztaságom ne bántsd. Hagyj meg neki, úgy, ahogy jó lesz neki létezni.
Mindezt most még nem érted...de megfogod, valamikor a jövődben. Majd akkor meg kell, hogy értened! Nem hagyhat Isten engem igy, megértés és könyörület nélkül!