Erdőszéli gondolat

A fák között üvöltve kuszik a szél.
Néha hátborzongaton felsir egy erdörész.
Csillagszórós fekete éj alatt
melodikusan kutyák vonyitanak.
Félve lépek a sineken át
s borongosan hallgatom az operát.
Könnyen mászik fülembe a természeti kegy,
de nem távozik a fáradt testi requiem.
Keresem lényemet a csend mámorában
s kérdem én: mit érek a világ záporában?
Piócáskodom, mint bárki más, elöre-hátra,
mint üzött vad, kinek nincsen lába,
fakulva kuszok a rohadt élet nyomorában

the crow

"People once believed that when someone dies, a crow carries their soul to the land of the dead. But sometimes, something so bad happens that a terrible sadness is carried with it, and the soul can't rest. Then sometimes, just sometimes, the crow can bring that soul back, to put the wrong things right."


"If people we love are stolen from us, the way to have them live on is to never stop loving them. Buildings burn, people die, but real love is forever..."

„Lehet, hogy a kutya az ember legjobb barátja, de a ló volt az, mellyel civilizációt hoztunk létre”

A BOSSZÚRÓL

Megütnek s visszaütsz: a természet ősállati szabályai szerint jársz el. De ha megütnek s mert félsz visszaütni nyomban, az ütést napok múltával adod más alakban vissza: emberi módon cselekszel. S ezt a kimondottan emberi jellemvonást nevezzük bosszúnak. Hogy gazságot gazsággal torol meg s ezt büntetésnek nevezi.
Jegyezd meg jól: bármilyen bűzös és bármilyen ocsmány is legyen az állati dög, amit az útszélen látsz, senkinek sem használsz azzal, ha belerúgsz. Mindössze a cipődet szennyezed be vele.

Wass Albert

Imagination was given to man to compensate him for what he is not;a sense of humour to console him for what he is.

KÉNYSZERLESZÁLLÁS

Nem lett, mégse lett belõlem angyalka, tollsöprû-szárnyú,
sztaniol-glóriás, gyolcspendelyes, hercig, kicsi édes,
olyan, aminõket rettenetes módszerekkel gyártottak gólyamesegyártó nagyanyáink,méhükkel örökké bajlódó nagyanyák,
szegények, angyalgyártó kisiparosok;
- : mert bûnnek nem bûn, csak ama bizonyos eredendõ;
és isten angyalkáit szaporítani talán még erény is.
Nem lettem angyalka hát; sivalkodván, szárnyatlanul, de
meg szárnytalanul is, úgy zuhantam, bukóröpülésben, íves
vinnyogással, a biztonság kínzón-vakmerõ erejével,
mint egy berepülõ-pilóta. De nem sajnálok mást,
csak a tollsöprû-szárnyat,melynek hasznát veheti az ember,
ki meg akarja tisztítani e pókhálós századot.
Nem lett belõlem angyalka, szelíd, pendelyes, szöszi, ki
ott lebeg a világ minden lebegõ pallója fölött, hogy vízbe ne pottyanjon
senki szelíd,szöszi, kicsi édes,
óvja õket a túl sok fagyitól, elhallgatja elõlük
az angyalgyártás kis- és
nagyipari módszereit, estente mesét mond arról, hogy a
Sárkánynak mind a hét feje tökkelütött, és különben
is a Sárkány csak arra jó, hogy levágják neki mind a hét fejét,
mert, tudjátok, gyerekek, e világon csak a Sárkány
mulandó. Elég enynyit tudnotok a mulandóságról.
Sem angyalka, de láng-pallosú kerub se lettem. A lángszórót
már a Paradicsomban sem szerettem,
pedig ott még mily kezdetleges vala! Nagyjából nem volt
célja egyéb,mint a sarki rendõrnek: pírosra állítani a lámpát.
Nos hát, nem lettem sarki angyal,
s az vesse rám az elsõ követ, aki biztosan eltalál,
mert meghalni nem szeretek, de ha muszáj: egyszer bõven elég.

Nem lettem angyalka; ördögöcske inkább:
vigyori, szélhámos, szemtelen,
kiszámíthatatlan, kaján, konok, utálatos, békételen, békélhetetlen, B12-lhetetlen,
figyeljetek, kislányok, kisfiúk, mielõtt elaludnátok,
elárulom nektek, hogy az a Sárkány nem is olyan tökkelütött, s azt se
higgyétek, hogy Meseország valami különös világ, mindennapi dolgok
történnek ott is,
tegnap például vekkerszínû strandfelhõ úszott
a palatetõn s a walesi hercegérsek elsõszülött fia szinkrofazotront szült
egy okker éjszakán, de mire megjöttek a mentõk, elfolyt már a nehézvíz,
és képzelje, Mrs. WHO, három órát álltam sorban kapcabetyárbecsületért
és mire odaértem, elfogyott, ezenkívül egy washingtoni milliomos 200 000 dollárért megvette Ferenc Jóska Rhesus-faktorát, de egy gengszterbanda kilopta belõle
a golyóscsapágyakat, hát nem egy bosszúság?
Pedig én hittem a pápa csalhatatlanságában, míg
ki nem derült, hogy folliculinnal üzérkedik!
Alukáljatok, kislányok, kisfiúk, nem történt
semmi különös, nincs semmibaj, mindezt csakúgy mondtam,
mert épp eszembe jutott, bukórepülésben, a huszadik század közepén,
mert nem lettem angyal, az ördög vinne el engem; egyetlen tudományom: az élveboncolás, nézzétek ezt a ronda tetemet. Az enyém. Élõ
tetem, igen. Hagyjatok békét a logikámnak.
Kecsesen megemelem koponyatetõm, nézzétek ezt a kopasz
agyvelõt, hogy megkérgesedett, pedig még csak pár millió éves,
s hogy elkérgesedett! mennyi mindent kibírt, a nyavalyás,
mennyi mindent kibírt, ami - nem vele történt! Tudjátok-e,
hogy e pár millió év alatt hányszor fordult elõ
hogy minden becsületes embernek meg kellett volna õrülnie!
Ne csodálkozzatok a primitív törzseken, melyek szentnek tartották
az õrülteket. Hát nézzétek e kérges, e becstelen agyvelõt,
kislányok, kisfiúk, s okuljatok. És
angyalkát egyet se lássak köztetek! Angyalkát, szöszit,
szelídet, gyolcspendelyût, tollseprû-szárnyút, sztaniol-glóriásat,
és hagyjuk a sárkány-mesét, és nékem,
aki nem lettem angyal, tollsöprûszárnyú,
sztaniol-glóriás, gyolcs-pendelyes, hercig,
kicsi édes énnekem, aki bukórepülésben, íves sivalkodással,
a biztonság kínzónvakmerõ erejével zuhantam ide,
énnekem ne mondjátok, hogy "szeresd felebarátodat,
mint tenmagadat, csak ennyit mondjatok:
"szeresd felebarátodat hasba lõni, mint tenmagadat; szeresd
felebarátodat gázkamrába küldeni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat
villamosszékbe ültetni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat
arcul köpni, mint tenmagadat; szeress felebarátodra atombombát
dobni, mint tenmagadra; szeress felebarátod húsán hízni,
mint tenmagadén" - :
csak ennyit mondjatok, és akkor, bizony mondom, hiszek néktek,
én, az ördögöcske, aki zuhantam, kényszerleszállást
végeztem itt, közöttetek, ezen a rögös, sziklás, gödrös, ismeretlen
terepen, kényszerleszállást végeztem, és tudom, hogy
bele fogok halni.

Van egy jó barátom, vízirigó az illetõ,
megtanított, hogyan kell rohangálni az árban,
kicsipegetni mohos kövek alól a mindennapit.
Neki, lám, eszébe sem jutott,hogy lehetett volna angyalka,
édes,mennyei dolgokban járatos, s megtaníthatott volna arra is például,
hogy rövidebbre tördeljem e sorokat, s akkor nem kellene
alábirizgálnom oly sok mohos követ.
Tudjátok, ha én ember volnék,ember, ki arra kényszerült,
hogy a világtörténelem leghosszabb századában éljen
(leghosszabb, pedig még háromnegyede se telt el),
ha ember volnék, mondom,szereznék egy talajgyalut,
hogy kényelmes leszálló-pályát készítsek eljövendõ kényszerleszállóknak.
Meg aztán ki tudja, milyen magasra jut el egy-egy gyaluforgács?
Szilagyi Domokos